Már több, mint másfél évtizede, hogy az első Canon digitális nyomdagépünket megvásároltuk. Zseniális ötleteikkel évről-évre meglepnek minket. Állandóan tágítják és újraértelmezik a nyomdatermékek fogalomkörét, hozzásegítve minket, hogy új termékeket készíthessünk, új piacokat hódíthassunk meg.
Az évek során munkatársaikkal barátok is lettünk. Sok közös munka van már mögöttünk, a címben említett kiállítás is egy ilyen közös projekt. Persze a „közös” szó most nem igazán fedi a valós arányokat. Olyan, mint amikor a kisegér az elefánt mellett sétálva azt mondja: „Hallod, hogy dübörgünk?” A Canon megint kitalál valami nagyon jót, valami különlegeset. A síkágyas többrétegű nyomtatási technológiájukat és az ezt kezelő programjukat arra használták, hogy a fotókat a vak és gyengénlátó emberek számára is kitapinthatóvá tegyék. Ránk pedig a nyomtatás megtisztelő feladata hárult.
Egy ilyen tapintható fotón 55 festékréteget helyeztünk egymásra, ami kb. 2mm-es szintkülönbséget eredményezeztt. Egy kép 3 óra alatt készült el.
A kiállítás ingyenesen látogatható és a jól látó emberek számára is nagy élmény. Érdemes megnézni!
Nyitva: 2024. június 21-től augusztus 4-ig (hétfők kivételével)
Helyszín: Goldberger Textílipari Gyüjtemény (Óbudai Múzeum) 1036 Budapest, Lajos utca 136-138.